Csatornatisztítás garanciával, aminek az időtartama minimum egy év!
A legtöbb ember azt gondolja, hogy a dugulás elhárítás és a csatorna tisztítás egy és ugyanaz a művelet. Pedig nem az. A hirtelen hibaelhárítás, az elzáródás megszüntetésére összpontosít. A lefolyótisztító munka, vagy előre tervszerűen elvégzett karbantartás ( mint például egy autón az olajcsere), vagy pedig egy sorozatosan visszatérő panasz kivizsgálása, felderítése, megszüntetése. Időben sokkal tovább tart, mert precízen centiméterről centiméterre haladva a lefolyó kamera segítségével folyamatos képi összeköttetéssel, maradéktalanul minden lerakódást, szennyeződést el kell távolítani a lefolyócső belsejéből.
Ilyenkor szokott fény derülni a szabad szemmel nem látható hibákra. Mint például a lefolyó csőtörés, vagy a fordított lejtés (szakszóval kontrás a cső), de több esetben találkoztam már olyannal is, hogy nem volt bekötve sehova sem a csővég. Egyszerűen be volt temetve a nyitott csővég és kész.
Legtöbb esetben az eldugult mosogató tisztítható ki jó hosszú időre, de több esetben végeztem már férfi vizelde (piszoár) által okozott problémák orvoslását.
Példák
Volt olyan megrendelőm, aki két három havonta hívott duguláselhárító szakembert, mert mindig kiújult a panasza. A több éves huzavonát megelégelte és felkért a csatornatisztítás elvégzésére. Azóta több mint négy év telt el és még nem keresett meg, hogy visszatért volna a problémája. Azért ez meggyőző.
De jártam már több csillagos szállodában, ahol a lefolyó alapvezetékbe bekötött piszoár okozta a folyton visszatérő panaszt. A munkát már legalább 3 éve elvégeztem és azóta sincs panasz.
Segítek ha eldugult a csatornád
Csatornatisztítás árak alapesetben jóval nagyobb költséget jelentenek a megrendelőnek mint a dugulás elhárítás, de szerintem csak a végeredmény számít, hogy akár évekre száműzhető a dugulás.
A legjobb lefolyótisztító az, aki mindig kontrollált munkát végez, a kitisztított csőszakaszról lefolyó csőkamera segítségével felvételt készít, amit a munka végeztével átad az ügyfélnek.
Fontos megemlíteni, hogy csak hibátlan állapotú vezetékre és kulturált használati szokások mellett vállalok garanciát!